Minho teljesen lefagyott, mikor meghallotta a lányt sikítani. A mobilja ismét csörögni kezdett és most is Taemin nevét mutatta a képernyő. Nem gondolkodott sokat, azonnal elindult visszafelé, remélve még időben érkezik.
Khal állt Jan-től mindössze alig néhány méterre. Nagyon meglepte, hogy ennyire elmerészkedik, hisz úgy tudta, hogy senki nincs vele Edward Carnby-n kívül senki nincs még a környéken sem.
A férfi ideálisnak tartotta a támadást és addig a magáévá tenni, míg vissza nem tér az ereje. Már legalább 10 éve ezt tervezi, csak eddig még sosem adódott ilyen lehetősége, hogy senki sem védi. Nagyon lassan fogja csinálni, hogy minden pillanatát kiélvezhesse és az is sokat fog lendíteni a dolgon, hogy Jan küzdeni fog ellene és a fájdalomtól fog sikítani, nem pedig az élvezettől.
Mielőtt még bármit is tehetett volna vele Khal, hirtelen Minho törte be az ajtót és vetette rá magát, hogy megóvhassa tőle. A férfit láthatóan meglepte a fiú meglepő testi ereje és védelmező ösztöne, amit felé irányít. Ahogy őket figyelte rájött, hogy bekövetkezett az, amitől eddig rettegett és próbálta távol tartani magát: Beleszeretett Minho-ba.
Valami megmozdult benne és melegség töltötte el, bármikor ránézett. Szíve őrültként vert a mellkasában és időnként ki is hagyott néhány ütemet. Mikor megrázta a fejét és visszatért a valóságba, a fiú akkor hajította ki Khal-t az erkélyről.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, miután odaszaladt hozzá.
- Semmi bajom. - nézett mélyen Minho szemeibe és néhány pillanatra még a lélegzete is elállt.
- Szedj össze néhány cuccot és induljunk.
- Mi? Hová? - dermedt le azonnal.
- Itt nem maradhatsz és nem szívesen hagynálak egyedül. - válaszolta nemes egyszerűséggel Minho. - Nálunk alszol.
- Tessék? Na nem! - próbált ellenkezni, de hiába.
- Nem vitatkozok!
Gyorsan telepakolták a bőröndjét és Jan a fürdőben volt, amikor Minho megjelent. Épp a fogkeféjével szórakozott, mikor a fiú kivette a kezéből és kivonszolta a szobába, hogy felöltözzön és indulhassanak végre, de ő csak még jobban megnehezítette a dolgát.
Valamit motyogott neki a fiú, de ahelyett, hogy értelmezte volna a mondatokat, azok csak egyre jobban dühítették és arra késztették, hogy támadja le őt és mondja meg neki, hogy nem egy darab hús vagy egy tárgy, amivel kedve szerint szórakozhat.
- Lassan ideje indulnunk. - mondta Minho. - A többiek is hamarosan itt lesznek.
Jan-nél betelt a pohár. Épp a bugyiját vette magára és lejjebb tolta a majdnem térdig érő pólóját, mikor elkapta Minho-t és az ágyra dobta, majd pillanatokkal később az ölébe fészkelte magát. A fiút láthatólag nagyon is meglepte a kialakult helyzet, ahogy az is, hogy most nem a szokásos dac és sértődöttség ült a szemeiben.
Eltervezte, hogy először játszadozik vele, megtapasztalja meddig mehet el és csak utána gondolkodik el azon, hogy tovább lépjenek afelé, amit korábban Taemin hívása szakított meg. Utálta, hogy Minho ilyen hatással van rá. Már attól is reszketni kezdett, hogy a fiú lassan felfuttatta a combjain a kezeit és megállapodtak a derekán.
Nagyot kellett nyelni és minden erejével visszafognia magát, nehogy nekiessen és túl hamar érjék el, aminek amúgy is meg kellett történnie. Közel hajolt hozzá, egyenesen a füléhez, hogy belesuttoghasson, de Minho megakadályozta benne.
- Most nincs időnk játszadozni.
- Beijedtél? - vonta fel a szemöldökét és ezzel elérte, amit akart.
Minho azonnal magához húzta és vadul megcsókolta. Úgy tépte ajkait, mintha legalább ezer éve nem tehették volna meg. Szinte azonnal tudta, hogy ő is vesztett, mert hagyta magát elcsábítani. Hogy megerősítse a fiút abban, hogy ő irányít, finoman mozogni kezdett a már amúgy is hatalmas keménységén, amit a farmerján keresztül is nagyon jól érzett.
A legváratlanabb pillanatban Minho fordított a helyzeten és átfordult vele az ágyon, majd amilyen gyorsan csak tudta, kibontotta a nadrágját, lehúzta róla a bugyit és egyetlen hatalmas lökéssel belé hatolt. Akaratlanul is egy halk nyögés jött ki mindkettejük száján, de arra nem számítottak, ami ezután következett.
A többiek a szoba ajtajában álltak, amikor felemelte a csípőjét, hogy még mélyebbre hatolhasson.
- Ti meg mit csináltok? - kérdezte meglepetten Jonghyun.
- Ideje lenne indulni. - csatlakozott Key is.
Alaposan végignéztek rajtuk, aztán sorra mindannyian elpirultak.
- Ti most.... - halt el Taemin hangja, amint realizálódott benne, hogy miben zavarták meg őket.
- Erre nincs időnk! - siettette a dolgokat Onew.
Mindannyian kimentek és megvárták, míg Minho is követi őket, hogy hagyják felöltözni. Ez közel volt. Nagyon közel. Dühösen fújtatott egyet, majd felkelt az ágyról és elkezdett öltözködni. Cseppet sem volt ínyére a helyzet és gondolatban magát is homlokon billentette, hogy hagyta volna magát.
Amint végzett, csatlakozott a fiúkhoz és elindultak hozzájuk. Az egyik közeli metró állomásra mentek és várták a járművet. Minho aggódva bámulta a síneket.
Egyáltalán nem akarta az egészet. Mégis hogy gondolja, hogy elszakíthatja mindentől és mindenkitől? A vágy és a melegség, amit a fiú iránt érzett, most visszaváltozott haraggá és utálattá.
Elindult visszafelé, de nem jutott messze, mert egy erős kar megragadta a csuklóját és visszarántotta. Pillanatokkal később a falnak nyomta, kezeit a feje fölé emelte és közelebb hajolt. - Mondd csak... megakarsz halni? - zihálta dühösen. - Ha nem teszed amit mondok, olyan dolgokat teszek veled, amit el sem tudsz képzelni!
Csak nevetni tudott. - Nem ijesztesz meg.
Minho közelebb húzódott és mélyen a szemeibe nézett. - Komolyan beszéltem.
Megtette a hatását a mondanivalója, mert azonnal befejezte a küzdést és azt tette, amit mondtak neki. Minho végig fogta a kezét és a metrón ölelte, ha kellett. Bár utálta a helyzetet, egyszerre keveredett benne minden érzelme.
Ismét egy metróra vártak és mikor megérkezett, ő automatikusan bújt Minho-hoz és mélyen beszívta az illatát. Néhány megállóval később, hirtelen fékezett le, ők pedig egy ülő helyen kötöttek ki, ő pedig a fiú ölében. Nem mászott ki belőle, csak ült addig, ameddig meg nem érkeztek abba az utcába, ahol laktak.
Nem messze a házuktól volt a metrófeljáró. Még mindig úgy érezte, hogy enélkül is meg lehetett volna oldani a helyzetet. Egyszerűen elég lett volna annyi, hogy beköltözteti magához Edward-ot és szól a többieknek, akik kicsivel több, mint egy nap alatt ott vannak.
Szó nélkül követte Minho-t, pontosabban hagyta, hogy vezesse és nem mozdult el mellőle. Az érzés, hogy birtokolják és megfosztják a szabadságától ismét fojtogatni kezdte. Elviselhetetlenebb volt, mint eddig bármikor, hisz a családjából senki sem volt vele, ráadásul nem a saját házában volt.
Minho képtelen volt nyugodtan végignézni a jelenetet. Próbálta türtőztetni magát, hisz ahogy a férfi mondta, egy családba tartoznak. Legszívesebben széttépte volna a férfit vagy jól helyben hagyta volna, hisz védő ösztöne azonnal bekapcsolt. Utálta nézni, ahogy a férfi megérinti a lányt.
Kezeit ökölbe szorította, ajkait beharapta és halk morgásokkal próbálta magát visszatartani. Ami ezután történt, arra nem számított.
- Jól vagy? - nézett mélyen Edward a lány szemébe.
- Semmi bajom.
Ahogy kimondta, elállt a szava és elmélyedt a férfi gyönyörű zöld szemeiben. Résnyire nyitotta ajkait, majd a férfi vadul vette birtokba őket. Hirtelen elragadta őket a vágy és a következő pillanatban azt vette észre, hogy Edward egyik keze a nadrágjába, majd a bugyijába csúszik. Mutatóujjával gyengéden körözni kezdett a csiklóján, másik kettővel pedig belé hatolt.
Hátravetette a fejét a hirtelen jött érzéstől, ajkait pedig halk sóhajok hagyták el. Nem tudta mit csináljon. Ahogy a férfi egyre közelebb juttatta őt a határhoz, úgy adta át magát egyre jobban neki. Körmeivel végigkarmolt a vállain.
- Finoman.... - szisszent fel. - .... tudod, hogy erre gerjedek.
Ez volt az utolsó mondat amit hallott, mielőtt reszketve át nem lendült a határon. Lehunyta szemeit és szaggatottan lélegzett. Mikor kezdett megnyugodni, kinyitotta szemeit és oldalra fordította a fejét. Ekkor látta meg a dühösen fújtató Minho-t nem messze tőlük.
Nagyot nyelt, hisz jól tudta, hogy ezt még számon fogja tőle kérni a fiú ivás előtt vagy után. Azon kapta magát, hogy vágyakozó pillantásokat vet Minho-ra és elragadta a képzelete is. Alig várta, hogy otthon legyen.
- Gyere, haza kísérlek. - ajánlotta fel a férfi, amit örömmel el is fogadott.
Egész úton végig beszélgettek. Mintha semmi sem történt volna. Milyen perverz család lehet az övék? Mindenesetre Minho zavartan vette észre, hogy a lány halk sóhajai és a látvány, ahogy élvezi, miközben kézzel kielégítik őt is felizgatta. Talán ha ő lett volna vele nem állnak meg ennyinél.
Álljunk meg egy pillanatra! Mióta gondolkodik ő így? Mióta akarja a lányt többnek, mint élelemforrásnak? Mi ütött belé és miért zavarja, hogy egy másik férfi érintette meg? Követte őket egészen hazáig, majd se szó, se beszéd gyorsan felmászott a falon és bement a lány szobájába.
A búcsúzkodás kicsit hosszúra sikeredett, de még ezt is türelmesen kivárta. Az erkély ajtóhoz ment és várta, hogy Jan beérjen a lakásba. Hallotta, ahogy leveszi a cipőjét, a táskáját ledobja a nappaliban a kanapéra, majd a lépteit, amik egyre jobban közeledtek felé.
Nem kellett sokat várnia, máris megjelent és tátott szájjal nézte végig, ahogy lassan szabadította meg magát minden egyes ruhadarabjától, majd azokat a földre dobva bement a fürdőbe.
Nem számolta mennyi ideig lehetett bent, de kikerekedtek a szemei, mikor a lány megjelent meztelenül a szobában a haját törölgetve és fehérneműt, illetve hálóinget keresett magának.
Bekapcsolta a zenelejátszót, amiben kellemes zene csendült fel, egyáltalán nem fülsiketítő zajjal. Halkan szólt, mégis jól lehetett hallani. Halkan felszisszent, amint megérezte a nadrágját feszítő hatalmas dudort.
Nagyot nyelt, amikor a lány szembe fordult vele. Alaposan végigmérte őt, hogy minden egyes porcikáját el tudja raktározni a fejében. A cérna akkor szakadt el, mikor a lány elsimította nedves haját a nyakából. Nem várt tovább, azonnal elindult, megmaradta a lányt és szorosan a falnak préselte.
Jan felnyögött az érzéstől és lehunyta szemeit, amikor megérezte szeméremdombjánál a fiú keménységét. Először nem tudta, hogy élveznie kellene vagy félni, annyi bizonyos volt, hogy hamarosan minden kiderül.
Zavartan nézett a fiú szemeibe. Észre sem vette, hogy bal kezével a tarkóját fogja, jobbal pedig a derekát. Egyre közelebb húzódott hozzá és meglepődött, mikor Minho finoman rányomta száját az övére.
Lehunyta szemeit és átadta magát a fiúnak. Észre sem vette, hogy résnyire nyitja a száját és beszívja a fiú alsó ajkát, hogy egy normális csókot csikarhasson ki tőle.
Minho először nem tudta, hogy mit akar a lány, majd mikor beszívta alsó ajkát és néha a nyelvével is végignyalt rajta, azonnal rájött. Jan puha ajkai időről időre kinyíltak, hogy az övére tapadjanak és egymáséit szívogathassák. Először félénken ment bele a játékba és legnagyobb meglepetésére Jan türelmesen kivárta, míg kicsit maga mögött hagyja ügyetlenségét.
Ennyire intim csókot még sosem kapott és nagyon is meglepődött, mikor a lány édes kis mozgékony nyelve is támadásba lendült. Azonnal válaszolt is az ajánlatra és próbálta a tőle legtelhetőbben csinálni.
Lehámozta magáról a kapucnis felsőjét, de a csókot egyetlen pillanatra sem hagyták abba. Keménységét egyre jobban hozzápréselte a lány szeméremdombjához, válaszul pedig elengedte a száját és jobbra fordította a fejét.
Világos volt számára, hogy mit akar Jan. Akárhogy próbálkozott, nem engedte, hogy megcsókolja, sőt ahogy egyre jobban hozzányomódott, zihálni kezdett és néha egy-egy halk sóhaj jött ki ajkain.
Kicsit sértődötten, de megtette, amit akart. Lassan húzta le ajkait a lány nyakán, majd nyelvével végignyalt rajta és finoman felszakította fogaival a bőrét. Elégedetten morgott minden egyes kortynál, bár a nadrágját feszítő keménysége erősebben "kiáltozott", mint a benne élő fenevad.
A legrosszabb pillanatban csörrent meg a mobilja. Mérgesen morgott, majd nagyot nyelt és felvette a mobilját. - Igen? - szólt bele. - Taemin-ah.... épp nem a legjobbkor hívsz. - Mielőtt tovább folytathatta volna, Jan rátapadt ajkaira és az utolsó csepp vért is lenyalogatta, ami még rajta volt.
- Hyung, ott vagy? - hallotta meg Jan a telefonban a fiú aggódó hangját.
- Őőőőőőő... igen. Mindjárt megyek.
Nagyot nézett, mikor a lány ott hagyta és kiviharzott az erkélyre. Szinte azonnal zihálni kezdett, hisz rosszabbik énjével viaskodott éppen magában. Közelebb lépett és a vállára tette a kezét.
- Menj. - zihálta egyre hevesebben.
- Biztos? Nem úgy tűnik, mintha jól lennél.
- Csak menj. - lökte el magától Minho-t és beviharzott a fürdőbe.
Mivel nem tudott bemenni hozzá, gyorsan előkereste a mobilját és beleírta a számát, majd megcsörgette magát, hogy meglegyen neki is a száma, majd letette az asztalra a készüléket.
- Ha kellenék, csak hívj. - ment oda az ajtóhoz és bekiabált.
Nem jött válasz. - Jan?
- Ok. - Hörögte, majd hallotta, ahogy Minho bezárja maga mögött az ajtót.
Jó pár perc eltelhetett, mikor kilépett a fürdőből és a konyhába ment. Épp a hűtőben kutakodott, kétségbeesetten keresgélt, majd miután megtalálta, azonnal kivette. Egy zacskó vér volt a kezében. Poharat nem vett elő, egyszerűen csak belemélyesztette fogait és mohón szürcsölte minden cseppjét.
A szemeteshez sétált, hogy kidobhassa az üres zacskót, de amikor visszafordult, egy ismerős hang ütötte meg a fülét.
- Ennyire ízlett?
Kikerekedtek a szemei, ahogy meglátta az ismerős alakot a félhomályban és sikítani kezdett, mikor elindult felé.
Jan az emlékeibe merülve bolyongott Seoul utcáin. Lassan két hete, hogy megérkezett és máris azt kívánja ne tette volna. Még aznap éjszaka, hogy beköltözött az egyik ottani házukba, séta közben beleütközött öt fiúba. Illedelmesen meghajolt, majd tovább ment és nem is vette észre, hogy egyikük éppen rá feni a fogát.
Az őt fojtogató emlékekbe visszakapaszkodva kanyarodott tovább a következő utcáig. Ahogy folytatta tovább az útját, pont ahhoz az épülethez lyukadt ki, ahonnan nemrég kilépett. Csodálkozott, hogy tudtán kívül a számára biztonságot jelentő hely előtt kötött ki.
Minden érzéke azt súgta, hogy feltétlenül be kell mennie és nem szabad tovább időznie. Alighogy megtette, érezte, hogy valakik közelednek. Gyorsan a villanykapcsolóhoz ment és lekapcsolta a villanyt, hogy észre ne vegyék, majd olyan halkan és gyorsan ment fel az emeletre, ahogy csak tudott.
Nem merte kifújni a levegőt és amilyen gyorsan csak tudta, bezárta az ajtót, ablakokat és elhúzta a függönyöket. Ilyenkor utálta, hogy korábban teljesen elnyomta vámpír énje érzékeit, de mit tehet most, hogy emberként él?! Titkon hálás is volt azért, hogy néha bizony igenis jelzett neki, ha úgy érezte, hogy veszélyben van.
Visszatartotta még a lélegzetét is, mikor valaki az ajtaján kopogott. Nem merte kinyitni és inkább a régi ösztöneire támaszkodva csendben meghúzta magát az egyik sarokban. Semmi kedve nem volt az áldozat szerepét játszani, de ami a legfőbb ok, hogy nem akart senkivel sem beszélni.
Miután semmi neszt nem hallott, leellenőrizte az ablakokat és az ajtókat, hogy zárva vannak-e. Szinte mindent rendben talált, de amikor belépett a szobájába, kikerekedtek a szemei. Az erkélyajtó nyitva volt és nem messze tőle az a fiú állt, akibe nemrég beleütközött.
Szinte azonnal hátrálni kezdett, majd megfordult és a bejárati ajtóhoz futott. Ki akarta nyitni, de nem volt szerencséje. Míg a zárral bajlódott, a fiú egyre közelebb ért hozzá. Remélte, hogy nem egy újabb démon, aki rá feni a fogát, majd amilyen gyorsan csak tudta kinyitotta az ajtót és kilépett rajta, de az utolsó pillanatban visszarántották.
A következő pillanatban a falnál találta magát, kezeit a feje fölé nyomták és egy forró lélegzet cirógatta a bőrét. Először megrémült, szíve kihagyott néhány ütemet, majd éles fájdalom hatolt a gerincébe és szétterjedt pillanatok alatt a testében.
Jól tudta mi volt az az érzés.... Korábban is tapasztalta már, bár akkor nem akarata ellenére történt meg. Igen... Fogak tépték fel a bőrét és mélyedtek bele a húsába, hogy az éltető véréhez jussanak. Bárhogy próbált küzdeni, a csuklóján a szorítás erősödött és a derekán is, megakadályozva abban, hogy elszökjön, bár nem sok értelme lett volna, hiszen hamar elkapta volna ismét.
A kapálózás helyett inkább hagyta, hogy a vérét szürcsölje és nyelvével mohón döfködje a nyakán ejtett kis sebeket. Hamar érezte, hogy kezd gyengülni és jelezte is támadójának, de őt nem érdekelte, csak folytatta tovább, amit elkezdett. Hogy nyomatékosítsa próbálkozását, megfeszítette a testét és várta a hatást.
A fiú szinte azonnal elhajolt tőle és elengedte. Nem küzdött a talpon maradással, inkább megadta magát és lassan a falnak támaszkodva csúszni kezdett a föld felé. Nemsokkal később kért erős kart érzett meg a testére fonódni, amik felemelték, majd néhány pillanattal később letették egy kényelmesebb helyre. Minden bizonnyal az ágyára. Nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert ezután minden megszűnt körülötte.
Gondolataiból a fiú zökkentette ki. Egy étkezde teraszán ült. Éppen a desszertet piszkálgatta a villájával. Alaposan megnézte magának támadóját és be kellett vallania magának, hogy igenis vonzó volt, aki után bomolhatnak a csajok. Szívesen eltöltene vele néhány forró éjszakát, ha nem kellene aggódnia amiatt, hogy folyamatosan lecsapolja.
Miket gondol? Hogy mer ilyeneken morfondírozni, mikor a fiú ennyire semmibe veszi és csak akkor keresi meg, ha inni akar?! Követte szemeivel, ahogy a pulthoz megy és leadja a rendelését, majd lassan odamegy hozzá és leül vele a mellette lévő székre.
- Mi az? - kérdezte a fiú.
- Most komolyan gondolod, hogy csak így leülsz ide? - csattant fel rögtön.
- Te vagy az egyetlen ismerős és szeretnék enni.
- Miért? - tette fel Jan a kérdést.
- Hogyhogy miért? Éhes vagyok. - csücsörített közben Minho.
- Miért engem választottál? - tette fel a kérdést egészben.
Minho először megforgatta a szemeit, majd nagyot sóhajtott és megszólalt. - Nem tudom. Valami megfogott benned.
Nem sokra rá a fiú megkapta az ételét, amit rendelt, ő pedig bosszúsan dőlt hátra a székében és megvárta, hogy megegye a hatalmas mennyiséget, ami tányérján volt. Könnyek gyűltek a szemében. Nagyon nem akarta ezt és tudta, hogy utána elkapja, amint egy csendes és néptelen területre vagy utcára érnek.
Már kezdett beletörődni a sorsába, mikor váratlanul pittyegni kezdett a mobilja. Egy üzenetet kapott. "Ha nem akarod, hogy a többieknek is bajuk essen, a következő sarkon találkozunk!" Minho éppen a turmixát itta, mikor felállt a helyéről.
- Történt valami? - nézett rá a fiú ártatlan szemekkel.
- Semmi közöd hozzá! Maradj itt és hagyj békén! - Ahogy ezt kimondta, ott hagyta a fiút és eltűnt a szeme elől.
Egyenesen odament, ahová az üzenet írta. Egy régi ismerőssel állt szemben nézett farkasszemet. Jól tudta, hogy miért van ott és azt hitte, hogy a családjával zsarolhatja. Most jól mellé fogott. Erősen küzdött, hogy ne vámpír énje domináljon és igyekezett minden egyes szóra odafigyelni.
- Rég láttalak. - szólalt meg a férfi.
Jan nagy levegőt vett, majd dühösen kifújta. Semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. Elég volt neki Minho, nem hogy még Khal is zaklatja. - Mit akarsz? - tért a lényegre azonnal, hisz nem akart időzni sokáig.
- Érted jöttem. - jött a válasz. - Azt akarom, hogy csakis az enyém legyél!
Felhúzta a szemöldökét és hagyta, hogy a düh eluralkodjon rajta. - Oh tényleg? Van pofád ezt mondani azok után, hogy benne volt a kezed Melissa halálában? - ökölbe szorította a kezeit. - Takarodj a büdös francba!
A férfinek egyáltalán nem tetszett a válasza. Mérgesen mordult egyet, megragadta a nyakát és a falhoz szorította. - Itt már nem az számít te mit akarsz! Lemondtál az örökségedről és azt csinálok veled, amit akarok!
- Nagyon tévedsz! - A hang nagyon is ismerős volt a lány számára. Azonnal felkapta a fejét és meglátta egyik családtagját, amint közelről egy pisztolyt szorít Khal fejéhez.
- Engedd el, különben szétloccsantom az agyad!
Khal elmosolyodott. - Edward Carnby. - a követekező pillanatban kuncogni kezdett. - Véded a régi mestered? Ez aranyos.
- Attól még, hogy emberi életet él és nem vagyunk mindannyian mellette még vámpír és egy család vagyunk. Most pedig húzd el a csíkot!
Kahl lassan hátrálni kezdett, majd villámgyorsan eltűnt a környékről. Jan olyan gyorsan ölelte meg a másik férfit, hogy észre sem vette a közelben ácsorgó és őket figyelő Minho-t.
Belegondoltál már abba, hogy vámpírként feladod a régi életed és emberként próbálsz tovább élni? Mindezt azért, mert egy újabb szerettedet veszítetted el és elakarsz tűnni a világ elől.....
A történet főszereplője az általam már megszokott hősnő Jan Hatcher, aki fényben járó, minden gyengeséget mellőző vámpírlány és a SHINee rappere Minho, aki akarata ellenére változott vámpírrá, csakúgy, mint a csapat többi tagja.
Mindezt a kuszaságot megkoronázva a lány Seoul-ba költözik egy időre, hogy valamennyire túltehesse magát a történteken és mindezt egyedül teszi. Egyik éjszaka azonban összefut a fiúkkal és szerencséjére vagy balszerencséjére Minho kiválasztja magának, mint táplálékforrást és mindent megtesz, hogy akkor ihasson belőle, amikor csak akar, ennek azonban vannak előnyei is.
A többi majd a történet alakulásával kiderül ^^ Remélem tetszeni fog és véleményt is kapok ;)
Mostani stílusomhoz nyúlva sokszor lesznek benne +18-as jelentek és néha előfordulnak benne kisebb-nagyobb kegyetlenségek is.....